Egyéb

Kétszázhatvanhat település fejleszthet összesen ötmilliárd forintból

266 település nyert a Belügyminisztérium önkormányzati fejlesztésekre kiírt pályázatán – jelentette be Pogácsás Tibor, a tárca önkormányzati államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Az önkormányzatok út-, járda- és hídfelújításra, sportlétesítmény-fejlesztésre, illetve kötelező önkormányzati feladatokat ellátó intézmények fejlesztésére pályázhattak. Mint minden évben, idén is az út- és járdaépítés, illetve felújítás volt a legnépszerűbb téma – jelezte az államtitkár.

Egyéb

Bölcsődefejlesztési pályázat Pest megyében

Kedd reggel nyolc órától lehet pályázni a kormány által Pest megye települései számára kiírt 2,5 milliárd forint keretösszegű bölcsődefejlesztési támogatásokra. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a szigetmonostori bölcsődében elmondta, a kormány pályázati támogatásával újabb férőhelyek létesülnek a Pest megyei települések önkormányzati fenntartású intézményeiben. Hozzátette, hogy Pest megyében jelenleg 263

Egyéb

Feltételesen visszatérítendő támogatásra pályázhatnak majd mikro-, kis- és középvállalkozások

Elindult a „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása” című új pályázati felhívás társadalmi egyeztetése, amely egy újszerű, feltételesen visszatérítendő támogatási formában segíti majd a vállalkozások versenyképességének javítását – mondta a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek. Rákossy Balázs hozzátette: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében Magyarországon elsőként elinduló finanszírozási

Egyéb

300 millió forint közművelődési intézmények felújítására

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma háromszázmillió forint keretösszeggel pályázatot hirdet közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra. A pályázat célja a közművelődési intézmények, közösségi színterek műszaki-technikai eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítása, épületének karbantartása, felújítása. A vissza nem térítendő költségvetési támogatást a települési önkormányzatok által vállalt önrész arányában kell megállapítani. A támogatás minimális mértéke 100.000 Ft. A 300 millió forintos keretösszeg 40%-a

Egyéb

Új Ginop pályázati felhívásokat egyeztetnek

Elindult két újabb pályázati felhívás társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében. A konstrukciók több mint 14 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járulnak majd hozzá vállalkozásfejlesztési célok eléréséhez. A „Magyar multi program II.” a kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások megerősítését, értékhozzáadó tevékenységét és piacbővítési lehetőségeinek fejlesztését szolgálja, a „Magyar

Egyéb

Ötvenmilliárdos útfelújítás indult a Magyar Falu Programban

A Magyar Falu Program keretében az idén országosan 50 milliárd forint értékben valósulhatnak meg teljes körű útfelújítási projektek, melyek hozzájárulnak a települések lakosságának megtartásához. Gyopáros Alpár, Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos hozzátette: a most kezdődött első ütemben 89 szakaszon, mintegy 250 kilométeren újulhat meg az útburkolat. A Magyar Falu Program keretében zajló útfelújítási program jövőre

Egyéb

Több mint 9 milliárd forint támogatás bölcsődék kialakítására és korszerűsítésére Pest megyében

Ötvenhárom Pest megyei önkormányzat nyert el több mint 9,2 milliárd forint hazai fejlesztési forrást a települések bölcsődei ellátásának fejlesztésére, korszerűsítésére – nyilatkozta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek. Azt mondta: a Pest megye fejlesztését szolgáló program pályázati bölcsődefejlesztési felhívására több mint kétszeres volt a jelentkezés, így a tárca

Egyéb

Hatmilliárdos támogatás az építőipari kis- és középvállalkozásoknak

Folytatódik a kormány építőipari technológiakorszerűsítési programja, az idén 6 milliárd forinttal támogatják az építésgazdasági kis- és középvállalkozások termelékenységét növelő technológiai korszerűsítést – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a csütörtökön az építőipari ágazat technológiai korszerűsítésére, hatékonyságának növelésére irányuló támogatási programról tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. Ismertette, a pályázati lehetőség

Egyéb

Megjelentek a Magyar Falu Program újabb pályázati kiírásai

Orvosi rendelőre, orvosi szolgálati lakásra és orvostechnikai eszközökre fordítható, 11 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírással folytatódik a Magyar Falu Program. A kormány célja, hogy a hátrányos helyzetű kistelepüléseken élők is olyan ellátáshoz juthassanak, mint a nagyobb településeken élők. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a pályázatokat ismertető sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kormány célja az alapellátás átalakítása.

Egyéb

Több mint 2,2 milliárd forint jut az élelmiszerpiac fejlesztésére

Több mint 2,2 milliárd forintot nyert el, elsősorban az élelmiszerpiac építésére, fejlesztésére összesen 20, a főváros vonzáskörzetében fekvő település, illetve 10 ezer főnél népesebb Pest megyei város önkormányzata – mondta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek. A Pest megyei kompenzációs program keretében 2018. június végén megjelent pályázati kiírás