Egyéb

Több mint 4,5 milliárd forintot nyertek a Pest megyei vállalkozások telephelyük fejlesztésére

Több mint 4,5 milliárd forintot nyert el 87 Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozás telephelyének fejlesztésére – mondta el Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek. A kormány Pest megye fejlesztését szolgáló programjának keretében a vállalkozások telephelyeinek fejlesztésére irányuló pályázat 2018 májusában jelent meg, célja a mikro-, kis-,

Egyéb

Februártól indulnak a Magyar falu program első pályázatai

Az egyházi, valamint az önkormányzatok által üzemeltett közösségi terek felújításra és létrehozásra lehet pályázni elsőként, februártól a Magyar falu program keretében – hívta fel egy hétvégi eseményen a figyelmet a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár elmondta: a pályázati kiírások ütemezetten jelennek meg ebben az évben. Az önkormányzatokkal szemben nincs önerőelvárás, a finanszírozásnál pedig

Egyéb

Megjelent a Pest megyei kkv-k eszközberuházásait támogató pályázat

Megjelent 4,5 milliárd forint keretösszeggel a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) eszközberuházásait támogató pályázati felhívás második üteme – közölte a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken az MTI-vel.   Rákossy Balázs kiemelte: a vállalkozások eszközbeszerzéseit támogató pályázat célja a megye területén székhellyel rendelkező vállalkozások termelőeszköz-beruházásának támogatása, a mikro-, kis- és középvállalkozások

Egyéb

Komoly támogatást kapnak a magyar falvak

Jövőre százötvenmilliárd forint éves keretösszeggel indul el a kormány Magyar falu programja. A pénzből utak, közszolgáltatások épülnek és újulnak meg, a falusi csokprogrammal pedig a fiatalok helyben maradását, lakásépítését segítik.   Legalább százötvenmilliárd forintot fordít a kormány a Magyar falu program intézkedéseire már 2019-ben a vidék népességmegtartó erejének növelése érdekében – jelentette be a Miniszterelnökséget

Egyéb

Csapadékvíz-gazdálkodást szolgáló pályázat indul Pest megyében

A Pest megyei települések belterületi csapadékvíz-gazdálkodásának fejlesztésére, korszerűsítésére jelent meg újabb pályázati kiírás 4 milliárd forintos keretösszeggel – jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.   Az MTI-vel közölte: a támogatási kérelmeket 2019. január 23-án reggel 8 órától nyújthatják be a pályázó települések. Az államtitkár ismertette, hogy a Pest megye

Hírek

Több mint 7,5 milliárd forintból újíthatnak fel belterületi utakat Pest megyei települések

A kormány Pest megye fejlesztését szolgáló programjának nyolcadik felhívására jelentős volt a túligénylés, így a tárca az eredeti támogatási keretösszeget további fél milliárd forinttal emelte meg. A belterületi utak fejlesztésének támogatására irányuló pályázat 2018 elején jelent meg, azzal a céllal, hogy támogassa az önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítését, felújítását és korszerűsítését. Az

Hírek

Több mint 6 milliárd forintot nyertek Pest megyei vállalkozások eszközparkjuk fejlesztésére

Pest megyében 224 kis- és középvállalkozás nyert el összesen mintegy 6,2 milliárd forintot eszközparkja bővítésére – közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-vel.

Hírek

Megnyílt a Pest megyei piacok fejlesztését célzó pályázat

Mától, azaz hétfőtől adhatják be támogatási kérelmeiket a Pest megye területén lévő helyi piacok fejlesztését támogató pályázati felhívásra az önkormányzatok – mondta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek.

Hírek

Több mint 2 milliárd forintot nyertek a Pest megyei önkormányzatok vállalkozói parkok kialakítására és fejlesztésére

Tizenegy Pest megyei önkormányzat nyert el több mint 2 milliárd forintot a települések vállalkozói parkjainak fejlesztésére, korszerűsítésére – jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek.

Hírek

Helyi piacok fejlesztése Pest megye területén című pályázati felhívás jelent meg

A Pest megye területén lévő helyi piacok fejlesztését támogató pályázati felhívás jelent meg 2 milliárd forint értékben önkormányzatok részére – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. A támogatási kérelmeket augusztus 27-étől lehet beadni a Kormány Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási programjának idei harmadik pályázati kiírására –