Egyéb

Wekerle Plusz- Energetikai Felújítási támogatás és hitel

„Átfogó lakásépítési és otthonfejlesztési programot indítunk, a program részleteit Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter ismertette. Uniós forrásból bérlakásokat és kollégiumokat építünk, a Wekerle+ programokkal pedig rugalmas segítséget nyújtunk az otthonteremtéshez, a lakások korszerűsítéséhez és a lakáscélú megtakarításokhoz. A Wekerle Program keretében jövőre 30 milliárd forint uniós fejlesztési

Egyéb

Interreg pályázatok – együttműködés határok nélkül

Az Interreg az Európai Unió egyik legfontosabb területi együttműködési programcsaládja, amelynek célja, hogy különböző országok régiói, települései, intézményei és szervezetei közösen valósítsanak meg fejlesztéseket. A programok olyan problémákra és lehetőségekre koncentrálnak, amelyek nem állnak meg az országhatároknál, ezért megoldásukhoz is nemzetközi együttműködésre van szükség. A 2021–2027-es időszakban az Interreg programok Európa-szerte többek között a fenntartható

Egyéb

Indul a Szent István Program

Új korszak a vidékfejlesztésben: indul a Szent István Program. Új korszakot nyit a kormány a hazai vidék fejlődésében: indul a Szent István Vidékfejlesztési Program. Olyan hosszú távú, részvételi alapú fejlesztési modell jön ezzel létre, amiben a helyi közösségek nem csak kedvezményezettjei a fejlesztéseknek, de aktív alakítói is saját térségük jövőjének. A fejlesztési döntések előkészítésében egyszerre

Egyéb

EU-s források hazahozatala

EU-s források hazahozatala: minden feltételt teljesített Magyarország. A www.kormany.hu szerint: A 2026. augusztus 31-i határidőre a kormány minden feltételt teljesített, így a Helyreállítási és Ellenállóképességi Alap összes, korábban zárolt forrását megkaphatja Magyarország. Ez átszámítva 3553 milliárd forint elérését jelenti, a szintén jóváhagyott helyreállítási terv alapján. A kormányváltás után rögtön megkezdődtek a tárgyalások az Európai Unió

Egyéb

Megjelentek a módosított Helyreállítási Terv részletei

A Magyar Közlönyben megjelentek a módosított magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv (RRF) részletei, amely az Európai Unió helyreállítási forrásainak lehívását szolgálja. A módosítások célja, hogy Magyarország hozzáférhessen a korábban zárolt uniós támogatásokhoz és hitelforrásokhoz. A frissített terv számos beruházást és fejlesztési programot tartalmaz, különösen az energetika, a közlekedés, az oktatás, az egészségügy, valamint a vállalkozásfejlesztés

Egyéb

Megjelent a Magyar Falu Program döntési listája

Nyilvánosságra kerültek a Magyar Falu Program két kiemelt, önkormányzatokat érintő pályázati felhívásának döntési listái. Az egyik pályázat a települési közlekedési és vízelvezetési infrastruktúra fejlesztését támogatja, amely hozzájárulhat az utak, járdák, csapadékvíz-elvezető rendszerek és egyéb közlekedési létesítmények korszerűsítéséhez. A másik felhívás az önkormányzati tulajdonú ingatlanok fejlesztésére, valamint az önkormányzati feladatellátáshoz kapcsolódó eszközbeszerzésekre biztosít forrást, segítve ezzel

Hírek

Új pályázati lehetőség KKV-k számára: vállalati fenntarthatósági fejlesztések támogatása

Megjelent a KEHOP Plusz-2.3.22-26 „Vállalati fenntarthatóságot és körforgásos működést elősegítő demonstrációs mintaprojektek támogatása” című pályázati felhívás, amely a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások fenntartható működésre való átállását segíti. A pályázat keretében 30–110 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető, akár 70%-os támogatási intenzitással. A támogatás olyan komplex fejlesztések megvalósítására fordítható, amelyek mérhető módon csökkentik a

Hírek

Ősztől 16,4 milliárd euró forrás várható

Magyarország miniszterelnöke brüsszeli látogatását követően kijelentette: ősztől 16,4 milliárd euró, mintegy 6000 milliárd forintos fejlesztési forrás válik elérhetővé Magyarország számára. A kormányfő azt is körvonalazta, hogy mely területekre fordítana ebből: A közel 6,5 milliárd euróból 3,9 milliárd euró hitelt tartalmaz. Ennek egy részét MAgyarország már előlegként megkapta. Ez a forrás nagy segítséget nyújthat az egészségügynek, szociális szférának

Hírek

GINOP Plusz- 1.4.5-25 „Nemzeti Bajnok”

Módosult a „Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram” (GINOP Plusz-1.4.5-25 kódszámú) című Felhívás. Az éven túli lejáratú kamatmentes beruházási célú kölcsön és vissza nem térítendő támogatás egyműveletben való kombinációjáról szóló pályázat több pontban is változott: A támogatási intenzitás az eddigi 30% helyett 45% növekedett, és a belső arányokat is érintette

Hírek

Vidéki infrastruktúra fejlesztés zártkerti területeken

A felhívás célja a zártkerti területek fejlesztése és mezőgazdasági hasznosításuk elősegítése. A zártkerti életforma fennmaradása érdekében a felhívás olyan kisléptékű fejlesztéseket támogat, amelyek hozzájárulnak e területek fejlődéséhez Támogatás formája: Vissza nem térítendő támogatás (VNT) Eljárás típusa: Egyszerűsített kiválasztási eljárásrend Forrás összege: 2 000 000 000 Ft A támogatási kérelem benyújtása További benyújtási szakasz: Kedvezményezettek köre: