Megjelent az önkormányzati tulajdonú vállalkozói parkok kialakítását és fejlesztését támogató pályázati felhívás, a 2 milliárd forintos keretösszegre a Pest megyei települések pályázhatnak – jelentette be Rákossy Balázs.

A Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára emlékeztetett rá, hogy a pénz abból a 80 milliárd forintos magyar költségvetési forrásból érkezik, ami a 2014-2020-as ciklus kevés unós támogatását hivatott ellensúlyozni és ez a pályázat immár a hatodik a sorban ebből a keretből, amelyre egyébként 2018. január 10-én reggel 8 órától pályázhatnak az önkormányzatok.

Az NGM közleménye szerint a vállalkozói parkok fejlesztésének támogatására irányuló pályázat célja az önkormányzatok tulajdonát képző ipari, gazdasági felhasználásra szánt területek vállalkozói parkká történő fejlesztése és az ehhez kapcsolódó alapinfrastruktúra kiépítése.

Rákossy Balázs hangsúlyozta: a fejlesztések eredményeként azt várja a kormány, hogy az újonnan odatelepülő vállalkozások tevékenységének köszönhetően a településeken új munkahelyek jöhetnek létre, illetve a település lakóövezeteiből az ott már infrastrukturális okokból továbbfejlődni nem tudó, vagy a környezetüket zavaró tevékenységet végző vállalkozások kitelepülhetnek.

A támogatásból lehetőség van a települési önkormányzatok tulajdonát képző ipari, gazdasági felhasználásra szánt területek közműhálózatának (gáz-, víz-, csatorna-, elektromos vezetékrendszer, energiahálózat) valamint távközlési és kommunikációs hálózatának kiépítésére, korszerűsítésére, továbbá a fejlesztéssel érintett területek közlekedési kapcsolatainak fejlesztésére, többek között útfelületek, kerékpárutak, iparvágányok, parkolók kiépítésére, felújítására. A konstrukció lehetőséget ad a vállalkozói parkban termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó meglévő épületek átalakítására, korszerűsítésére, a szükséges épületgépészeti beruházások végrehajtására, indokolt esetben akár új ingatlan építésére is.

Rákossy Balázs jelezte: a nemzetgazdasági tárca a 2017-es év végéig a Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási programjának keretében még további egy pályázat meghirdetését tervezi kis- és középvállalkozások eszközbeszerzése témakörökben.