A „Települések felszíni csapadékvíz-elvezetés létesítményeinek fejlesztése, a települési vízgazdálkodás korszerűsítésének támogatása pest megye területén” című pályázati felhívásra, amely keretében 230 millió forint támogatási összegben részesült.
A projekt a település Fő útja, illetve a Szent István terén valósult meg. A Fő út a csapadékvíz elvezető rendszer hiányossága miatt kiemelten veszélyeztett terület volt a csapadékvíz okozta káresemények tekintetében. Az utca napi forgalma kimagasló, hiszen a Budapesten dolgozók is mind itt haladnak keresztül.
A Fő út mellett számos kereskedelmi funkciót betöltő ingatlan található, amelyek szintén forgalomvonzó létesítmények, a Szent István téren található a település legnagyobb kereskedelmi funkciót betöltő épülete.
Támogatás forrása: Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatából
Megvalósítás helye: Taksony, Szent István tér, Fő út
Kivitelezést végző cég: Poseidon Power Kft.
A projekt befejezésének dátuma: 2021. augusztus 31.