Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke szerint 2017-től olyan időszak következik az uniós pályázatoknál, amely a magyar gazdaságban a rendszerváltás óta nem adódott, és a magyar kkv-szektornak lehetősége lesz versenyhátrányának csökkentésére.

 

Ha a vállalkozások ki tudják használni az adódó lehetőséget, akkor 2020-ig jó helyzetbe kerülhetnek a versenyhátrány ledolgozásában, de ehhez szükséges a pályázatok, a kifizetések felgyorsítása – mondta az iparszövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek.
Felidézte, hogy 2014-2020 között az ország az uniós források 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre, ennek 16 százalékát a kis- és középvállalkozások fejlesztésére, további 16 százalékot a foglalkoztatás bővítésére fordít. Hozzátette: az iparszövetségnél ugyanakkor úgy látják, hogy 2014-től időarányosan kevés, a vállalkozásokat segítő, a foglalkozást bővítő, a versenyképességet javító pályázat valósult meg.

Az OKISZ tapasztalata szerint a hazai kis- és középvállalkozások körében továbbra is óriási a várakozás az uniós fejlesztési lehetőségek iránt. A sikeres felkészülést pedig segíti az, hogy ismert a megjelenés előtt álló kiírások témaköre – mondta Vadász György.

Forrás: vg.hu