A falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt boltok újranyitását támogatja a Magyar Falu Program idén induló negyedik pillére. A támogatásból a kétezernél kevesebb lakosú települések részesülhetnek – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteki, pápai sajtótájékoztatóján.
Gyopáros Alpár kiemelte: a kormány 2021-ben 45 milliárd forinttal támogatja a kisboltok működését. Hozzátette: a támogatás ingatlanfejlesztésre, eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra vagy bértámogatásra fordítható.
Az új pillérrel bővülő Magyar Falu Program, amely a helyi életminőség javítását, az otthonteremtést és a falusi utak fejlesztését célozza, az ötezer fős és az ennél kisebb településeken tapasztalható népességcsökkenés megállítására hivatott – mondta a politikus.
Közölte, mintegy 2400 település érintett a falusi kisboltok támogatási lehetőségében, egy-egy bolt akár 60-70 millió forinthoz is juthat.
A támogatásban részesülő kereskedelmi egységeket öt éven át működtetni kell, valamint meghatározott árucikkeket forgalmazniuk kell – részletezte a feltételeket Gyopáros Alpár.
A falusi kisboltok támogatásáról szóló kormányrendelet a napokban megjelenik, azt követően a Bethlen Gábor Alapkezelő felületén lesz lehetőség az előzetes regisztrációra. Ősszel a tervek szerint már folyósítják a támogatási összegeket – fűzte hozzá a kormánybiztos, aki a támogatandó üzletek számáról azt mondta, az ezres nagyságrendű lehet.
Jelezte, hogy a boltokban az élelmiszerek mellett egyéb termékek, illetve piaci szolgáltatások, például vény nélkül kapható gyógyszerek és postai szolgáltatások is elérhetőek lesznek.(MTI)